Rendkívüli testületi ülés

Hirdetmény


Lakossági riasztó eszközök (sziréna) próbája Szarvaskő területén

Tisztelt Lakosság!
Lakossági riasztó eszközök (sziréna) próbája Szarvaskő területén
Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy Szarvaskő település területén
2019. augusztus 28. napján
a lakossági riasztó, –tájékoztató (régi nevén légvédelmi sziréna) eszközök úgynevezett „morgató” próbáját tartja az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, amelynek kellemetlenségeiért előre is kérik a lakosság megértését. Az ellenőrzés során a sziréna működtetésre kerül, mely rövid ideig tartó hanghatással jár.
A település területén lévő lakossági riasztó, tájékoztató eszközök meghatározott hangjelzések leadására képesek, melyekkel szükség esetén figyelmeztethetik a lakosságot egy katasztrófára vagy veszélyhelyzetre.
A szirénák „morgató” – felfutó hangjelzés 6 másodpercen keresztüli – próbájának célja, ellenőrizni az eszközök állapotát és, megvizsgálni működőképességét.
A próba során kiadott jelzéseket kizárólag műszaki ellenőrzés céljából adják le és semmilyen veszély bekövetkeztét sem jelzik, a lakosság a részéről semmiféle teendő nem szükséges.
A katasztrófavédelem és az áramszolgáltató szakemberei a településen található valamennyi szirénát leellenőrizik. Minden kapcsolószekrényéhez odamennek, a speciális kulccsal felnyitják és működésbe hozzák a készülékeket. A próbák a településen és a környező településeken előre meghatározott terv alapján folyamatosan zajlanak.
Egy bekövetkezett, vagy előre jelzett katasztrófa esetén a hatóságok ezekkel az eszközökkel is riasztják az állampolgárokat, így fontos tudni, hogy hol szólalnak meg, illetve szükséges e az eszköz esetleges javítása.
A szirénák üzempróbájának végrehajtása a lakosság védelmét és biztonságát szolgálja.
Szarvaskő, 2019. augusztus 6.
Tisztelettel:
Szabóné Balla Marianna
polgármester
Szent Anna búcsú a Gilitka kápolnánál

Meghívó képviselő-testületi ülésre

Tour De Hongrie 2019 időpontok
Szarvaskő területén
2019. június 13-án 15:16-kor
2019. június 14-én 11:05-kor
várható a versenyzők áthaladása
A fenti időszakokban
forgalomkorlátozásra kell számítani!
Ez történt 99 évvel ezelőtt – Trianon

Tour De Hongrie 2019
TÁJÉKOZTATÁS
Szarvaskő területén
2019. június 13-án és 2019. június 14-én
haladnak át a versenyzők
Tájékoztatom a lakosságot, hogy a 2019-es
Tour de Hongrie
(2019. június 11-2019. június 16-ig tartó)
Magyar Kerékpáros Körverseny településünket is érinti.
Június 13-án és június 14-én fognak a versenyzők áthaladni településünkön!
A 2019-es Tour de Hongrie versenyről az M4 napi 2 órában élő közvetítést sugároz, valamint az Eurosport csatorna révén a világ több, mint 150 országába jut el a közvetítés a verseny ideje alatt minden nap.
A Tour de Hongrie 2019 versenyt ugyanolyan színvonalú technikai felszereltséggel közvetítik, mint a világ legnagyobb kerékpárversenyeit (pl. Tour de France). Éppen ezért rengeteg légifelvétel is megjelenik a műsorban.
Az útvonal menti települések gyakran, kerékpározással kapcsolatos, ún. „látványosságot” élőképeket készítenek helyiségük területén.
Ez egy nagy lehetőség számunkra is, hogy népszerűsítsük a települést valamilyen látványossággal, amennyiben ezt jelezzük a szervezőknek, akkor Szarvaskőt is betervezik az előzetes repülési tervbe.
Kérem, amennyiben Önöknek már szükségtelen, használhatatlan kerékpár fellelhető az udvarukon, padlásukon, jelezzék felénk.
Szabóné Balla Marianna
polgármester
Megújul a tér, és végre kiépül a várt szennyvízhálózat is Szarvaskőben
Több évtizedes probléma oldódik meg Szarvaskőben, néhány éven belül végre kiépül a szennyvízhálózat. Régi álom ez a faluban, ahol számos egyéb beruházás is várható még idén.
Az utóbbi évtizedekben a szennyvízhálózat hiánya jelentette a legnagyobb gondot a településen. – Előfordult, hogy a szippantós télen hetekig nem tudott felmenni néhány magasan fekvő utcába, ezért egy idő után nem lehetett vizet használni, mert megteltek az aknák. Volt, akik ilyenkor ideiglenesen elköltöztek néhány hónapra, de sajnos akadt olyan is, aki végleg elhagyta a települést. Sokszor fordult elő az is, hogy bizony a szennyvíz miatt bűz árasztotta el a falut. Mindez beárnyékolta az előnyöket, például azt, hogy csodálatos helyen fekszik Szarvaskő, és remek levegője van. Óriási öröm nekünk, hogy végre ezek a problémák megszűnnek, remélhetőleg többen választják majd otthonuknak a falunkat – mondta el Szabóné Balla Marianna polgármester.
A település háromszázmillió forint kormányzati támogatásból valósíthatja meg a fejlesztést, a polgármester elmondása szerint a kivitelezési munkálatok akár már idén elkezdődhetnek. Szeretnének mielőbb munkához látni, hiszen az egész falu várja már a beruházást.
Hamarosan elkezdődik az állomástér korszerűsítése is, 109 millió forintból alakítják át a területet. – Az utóbbi években számos pályázaton nyertünk, ennek köszönhetően hamarosan felújítjuk a hivatal és az orvosi rendelő épületét, csipkeültetvényt telepítünk az egyik zártkertünkbe. A legnagyobb pályázati sikerünk a rendezvényterünk fejlesztése, amely néhány héten belül el is kezdődik. Itt többfunkciós zöldterület kap helyet, ahol az átutazók megállhatnak pihenni. A nagyobb rendezvényeinket itt tartjuk majd, például a csipkebogyó-fesztivált – részletezte Szabóné Balla Marianna. Az állomástéren kialakítanak egy többfunkciós színpadot, játszóteret, piacteret, és a közműveket is bevezetik a területre. Lesz egy sütőterasz kemencével, illetve egy gyepborítású sportpálya mobil eszközökkel, és egy lépcsőzetes lelátót is építenek.
Az utóbbi időben számos kisebb attrakcióval előrukkoltak. A falu központjában táblát helyeztek el, ez a testvérvári kapcsolat jelzésére, de kültéri értéktár-kiállítás is nyílik. Minden szezonban új bábukat helyeznek el faluszerte, ez is rengeteg látogatót vonz. – A lehetőségeinkhez mérten igyekszünk szépíteni a falunkat, szeretnénk minél többeket idecsábítani, hiszen csodálatos a település. Örülünk, mert egyre több befektető is fantáziát lát Szarvaskőben. Idén több vendégház nyílik, az eladó ingatlanokat elkapkodják, a beruházásainknak köszönhetően pedig élhetőbb és vonzóbb lesz a település – remélte a polgármester.
Szarvaskő NYERT!
Magyarország kormánya 300 millió forinttal támogatja a szennyvíz hálózat kiépítésében Szarvaskő községet – jelentette be Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, Szabóné Balla Marianna, Szarvaskő és Habis László, Eger polgármesterének jelenlétében csütörtökön, az Egri Polgárok Házában tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.
A 80-as évek óta problémát jelentett a község elavult szennyvízhálózata, ám ez most végre megoldódik.
Most végre elmúlnak azok a téli problémák, hogy a csúszós utak miatt nem tudják elszállítani a szennyvizet. Egy ilyen csodás területen nem szabad hogy jelen legyen a szennyvíz szag, mely sokszor elárasztotta a települést.
Forrás, további részletek: http://nyitraizsolt.hu/munkam/szarvasko-nyert/










