|
Tekintse meg a tavalyi képgalériánkat.
1.) V á m s z e d é s
Szarvaskőváralja a XV. századtól jelentős vámszedőhely volt, az uradalomhoz tartozó falvak mentén átvonuló kereskedelmi utak kapcsán.
Az ebből származó bevétel a vár fenntartásához, jelentős mértékben hozzájárult.
Feladat:
A kijelölt vámszedőhelynél minél több jármű leállítása és „vám” beszedése, egy járműből többen is adhatnak „vámot”, de minden „vámadó” csak egy „vámot” adhat.
Bármely tárgy 1 pontot ér.
A „vámszedésre” minden csapatnak 8 perc áll rendelkezésére
2.) K ő h o r d á s
A környéken évszázadokon keresztül működtek kisebb-nagyobb kőbányák.
Szinte mindegyiknél előfordult, hogy bizonyos szállítási műveleteket csak kézi erővel lehetett elvégezni.
Feladat: A csapatok a kőrakást a kijelölt helyre kézi erővel átjuttassák. Utána pedig egy sorshúzással megállapított sorrend szerint osztályozni kell.
A játék időre megy.
3.) V a d á s z a t
Szarvaskő és környéke mindig, vadban gazdag, változatos állatvilággal rendelkezett.
Már a XIV-XV. században vannak arra utalások, hogy az egri püspök és főpapok jeles vendégeik szórakoztatására nagy vadászatokat rendeztek.
Ma is kedvelt és vadban gazdag vadászterület a Bükknek, ezen szeglete.
Feladat:
A csapat minden tagja „fegyvert” választ
A kiválasztott fegyverrel két „lövést” adhat le a vadakat szimbolizáló bábukra.
A találatok száma adja az elért pontszámot.
4.) N y o s z o l y a
Érdekes szokás volt a XX. század első felében, hogy ha a menyasszony menynek ment a vőlegény házához, akkor a lakodalmat megelőző napokban egy este a lányok, legények, akik hivatalosak voltak a lakodalomba, elmentek a menyasszony házához bérészbe. Szétszedték a menyasszony ágyát, majd az ágyneműket és vitték a vőlegény házához.
Feladat: A csapatok
- Lehúzzák az ágyneműket
- Szétszedik az ágyat
- Elviszik a kijelölt helyre
- Összeszerelik az ágyat
- Felhúzzák az ágyneműt
- Bevetik az ágyat
A játék időre megy.
5.) P y r k e r - s z o r o s
Nevét Pyrker érsekről kapta, aki az alábbi története mesélte:
„Egyszer az Apátfalvi plébánossal, négy derék ló által vontatott szekéren indultunk Eger felé, leereszkedve a hegyi patak mentén, mígnem Szarvaskő vára alatt, ahol a völgy egészen elkeskenyedik, bajba nem kerültünk. Kocsink hol az egyik, hol a másik oldalba billent a köveken és bármely pillanatban felborulhattunk. Végül is nem tudtunk másképp tovább haladni, minthogy egyik szikláról a másikra ugráltunk, ahol pedig nem volt kő belegázoltunk a vízbe, Végül egy alacsonyabb partszakasznál kimásztunk a partra. A kocsit aztán a Szervaskői parasztok darabokra szedték, és úgy hozták ki a partra.
Feladat:
- A kocsival a kijelölt helyről a megadott irányba el kell indulni,
- A megadott ponton a patak parton szét kell szedni.
- A kocsi darabokat átvinni a sziklák között
- A patak part másik pontján összerakni
- A meder mentén eljutni a célig
A játék időre megy.
6.) F a k i t e r m e l é s
Mióta Szarvaskő helyén lakott település létezik, azóta a fa, kitermelése és annak különböző célokra történő felhasználása jelentősen meghatározza a falu lakóinak életét. Biztosított építőanyagot, fűtési lehetőséget /a mai napig is/ eszközökhöz, használati tárgyakhoz is alkalmazták. Szarvaskő településre jellemző volt, hogy minden házhoz egy kisebb erdőrészlet is tartozott.
Feladat:
- A szervezők által előre elkészített fa mennyiségének m3-ben történő meghatározása.
- 4 db „tekézett” farönk fajtáját meg kell állapítani, úgy, hogy a papírlapra leírt fafaj nevét el kell helyezni a megfelelőnek vélt rönkön.
- Keresztvágó fűrésszel levágni méteres fából 1 tekét, majd fejszével kettéhasítani.
A játék időre, és találatra megy. |
|